EZÜSNYILAK IFJÚSÁGI KULTURÁLIS EGYESÜLET- ERDÉLY

Hol muzsika szól az éjszakában S hallani véled őseid zsivaját.Hol a múlt a jelenbe nyúlik,S híven őrzi az ifjak mosolyát,Hol kihunyt a harc,S a tűz körül béke táncot lejtenek.Ott él a nemzet Hol nem törik meg a fény:Áthatol sík és hegy felett

MEGHÍVÓ

 

   Az ember csak úgy képes érzékelni a környező világot, ha lát. Ám a látáshoz szükséges valamilyen fényforrás, mint például: a nap, a villanyégő, a gyertya, stb. Vannak, akik a szemükkel látnak és vannak, akik a lelkükkel is, ezért feltétlenül szükség van még a lélek fényére is.

     Nagyon nagy szeretettel várunk mindenkit:„Játszd el, hogy Te vagy a fény”című ünnepi előadásunkra.

    Vendégünk lesz a Fehér Holló Újságíróklub képviselete Benkő Levente történész, közíró vezetésével, aki ismerteti riportját, amit 2004-ben készített a Sarmasági bányászokkal – a riportban szerepeltek: Keresztes Zoltán, Keresztes Attila, Erdei Gyula, Keresztes Béla, Gombos Ilona, Katona Árpád, Vasile Văscan, Eugen Scurt.Valamint laza, családias beszélgetés keretében kínál lehetőséget arra, hogy mindenki elmondhassa a munkanélküliség, a külföldi munkával kapcsolatos véleményét egy pohár bor vagy kávé mellett.

A rendezvény helyszíne: Sarmasági Ipari-Iskolacsoport  2012.12.16 VASÁRNAP 16 óra.

 

   Köszönjük Dari Tamás igazgatóúrnak, hogy lelkes odaadással biztosítja számunkra a helyszínt.  

TISZTELETTEL: AZ EZÜSTNYILAK IFJÚSÁGI KULTURÁLIS EGYESÜLET

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=iMIw0dqaDis

http://www.youtube.com/watch?v=XSQZ5VuDzyY

                            Üzenet

 

    Közismert tény, hogy gyorsan repülnek az évek és nyomukban nem marad más, mint egy néhány őszinte gondolat, egy halvány vonás az arcokon, amit sors jó vagy rossz hatása formált. Sokszor minden erőnkkel szeretnénk meggátolni az idő múlását, nem gondolva arra, hogy ami megáll, az nem halad, nincs lehetősége a fejlődésre, és így gyökerestől kiszárad. Márpedig az élet valódi értelme pontosan a mozgásban, az örök változásban rejlik. Menni egyre csak előre visszafordíthatatlanul a szebb és nemesebb felé és ez a jelenlegi fizikai lét csak egy átmeneti állapot, amely által ragyogó drágakővé csiszolódik a földporából előbukkanó gyémánt.

     E gondolatoktól vezérelve kezdünk most egy új évet, Mint Ifjúsági Kulturális Egyesület, célunk továbbra is változatlan: Ezüstnyilakként szeretnénk egy kis fényt vinni az emberek szívébe, hogy ki ne aludjon a remény sugara. És ha csak egy halvány mosolyt is sikerül az ajkakra csalnunk, a munkánk nem hiábavaló.

    Az alkalmat megragadva, ez úton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik felfigyeltek ránk, értékelték kitartó munkánk eredményét és lehetővé tették, hogy az RTV magyar nyelvű adásában, 2010 karácsonyi műsorának a keretében a Sarmasági Ifjúsági Kulturális Egyesület bemutathassa az ünnephez kapcsolódó jeleneteit.

    Köszönetet mondunk elsősorban, Márkus Etelkának az RTV szerkesztő riporterének, aki megható lelkesedéssel kért fel minket erre a bemutatóra és munkatársaival együtt szerető gondoskodással vezette le a forgatást. Köszönetet mondunk a szereplőknek: Csóka Renátának, aki mindig, mindenre talál megoldást és vidám természetével emeli az együttlétek hangulatát. Csóka Dávid, aki új emberként, örömtől kipirult arccal minden szerepnek igyekszik megfelelni. Henkel Ervin, akit látszólag, soha semmi sem izgat, soha semmit sem tud, ám a fellépés pillanatában mégis tökéletes alakítást nyújt. Katona Gergő, művészneve Muki, ő az örök mókamesterünk, és mint ilyen, hatalmas érzékeny lelke van, amivel simogatja a környezetét. Keresztes Lóránd megfontolt pontossággal követi az utasításokat és nagy odaadással játssza a szerepét. Keresztes Erzsike mindent felülmúló bátorsággal vállalta a megpróbáltatást és siker koronázta törekvését. Ihos Andrea, aki mindig, mindent jól akar, csak nem mindig sikerül, de a szíve, az tiszta és ettől olyan szép. Keresztes B Katica a technikai fő asszisztensünk, aki mindig, mindenhol jelen van, csöndben meghúzódik a háttérben és nagy pontossággal végzi a feladatát.  Kovács Beáta mindig csöndben szemléli az eseményeket ajkán egy édes kis ártatlan mosollyal. Sándor Sálome kis angyalként táncolja be a terepet és ölelésével nyújtja át a békét mindenkinek. Bándy Mária a mindenes, szereplő, öltöztető, jelmezkészítő, titkárnő, csak az a baj, hogy mindenből játékot csinál. Bándy Immánuel, a komoly felnőtt, akire mindig mindenki számíthat és összefogja a próba hevében széthullt társaságot.

    Hálás szívvel mondunk köszönetet a szülőknek, Henkel Izoldának, Ihos Simonának, Keresztes Olgának, Keresztes Erzsébetnek, Kovács Margitnak, Sándor Marikának, Csóka Sándor, Katona Katónak, akik odaadó figyelemmel, anyagiakkal is támogattak minket, hogy a forgatás akadálymentes legyen.

    Csodálatos élményben volt részünk a forgatás alatt. Ez volt a mi legszebb karácsonyi ajándékunk. Bízunk abban, hogy mindazok számára, akik látni fogják a mi kisfilmünket, ugyanolyan kedves ajándék lesz majd.

 

                                            BándyCsilla az egyesület elnőke

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Épületrepedések zárása, süllyedések megállítása, sajtolt mikrocölöpözéssel

► Épület repedések összezárása, süllyedések megállítása, alapok, fő és válaszfalak, födémek, padlók stabilizálása, visszaemelése , statikai szakértése, megerősítése és javítása, pinceszint süllyesztés szakaszos aláalapozással.

epuletrepedessullyedes.hupont.hu

2. Értékesítés Ösztönzés - Kasza Tamástól

► Az értékesítés ösztönzés a fő probléma bármely olyan cégnél, mely a jelen körülmények között fejleszteni kivánja értékesítési módjait.

ertekesitesosztonzes.hupont.hu

3. ELEKTROMOS SZIGETELŐ GUMISZŐNYEG, ÁLLÁSKÖNNYÍTŐ GUMISZŐNYEG

► Ha nem megrázó élményeket akar, akkor a megoldás ELEKTROMOS SZIGETELŐ GUMISZŐNYEG !

elektromos-szigetelogumi.hupont.hu

4. Eladó lakások Budán

► Eladó lakások a budai oldalon folyamatosan frissülő kínálattal. Zöldövezeti, erkélyes, felújított és újszerű lakások

eladolakasokbudan.hupont.hu

5. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták

► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu www.vezetoisiker.eu

executivesuccess.hupont.hu

6. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

7. Expressz Szervizek | Expressz Szolgáltatások | Expressz Termékek

► Oldalak amelyek expressz, gyors szolgáltatás, és gyorsszolgálat árak, futárszolgálat rendelés, gyorsszervíz, nonstop - éjjel-nappal azonnali kiszállással hibaelhárítás.

expressz-oldalak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

4. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

5. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

8. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

9. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

10. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

11. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

12. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

13. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

14. papagáj 4ever

► Nem lehet élni madarak nélkül!

papagajforever.hupont.hu

15. www.storyweb.hu

► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)

storyweb.hupont.hu

16. ledvilagitas.hupont.hu

► TAKARÉKOSKODNI SZERETNÉL,DE NEM MINDEN ÁRON.OLCSÓN SZERETNÉL ENERGIATAKARÉKOS VILÁGÍTÁST? AKKOR JÓ HELYEN JÁRSZ.

ledvilagitas.hupont.hu

17. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

18. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

19. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

20. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

21. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

22. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

23. 5.B.

► Madagaszkár pingvinjei. :)

losonczi.hupont.hu

24. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

25. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

26. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

27. Franciaország.<3

► Ez a honlap Franciaországról szól.Ha van kedved és meg szeretnéd ismerni Franciaországot akkor itt a helyed.:D

ilovefrench.hupont.hu

28. ZaZa Kutyaruha

► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak

zaza-kutyaruha.hupont.hu

29. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

30. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

31. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

32. Eladó lakások Budán

► Eladó lakások a budai oldalon folyamatosan frissülő kínálattal. Zöldövezeti, erkélyes, felújított és újszerű lakások

eladolakasokbudan.hupont.hu

33. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

34. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

35. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

36. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

37. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

38. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

39. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

40. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

41. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

42. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

43. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

44. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 255 1104

► Ha főzés illata terjeng az egész házban és már érződik az összes utcai ruháján, vagy penész foltokkal küzd otthonában, netán a WChasználati kellemetlen szag miatt kényszerül pirulni vendégei előtt... Hívja fel légtechnika szervizünket 0-24 !

szagelszivo.hupont.hu

45. Istállószőnyeg, rámpaszőnyeg, csúszásgátló gumiszőnyeg, patamosó

► Csúszásgátló gumiszőnyegek csoportjába tartozik az istállószőnyeg, és a rámpaszőnyeg, valamint a lovak biztonsága érdekében egy speciális lyukacsos gumiszőnyeg, melyet patamosókba ajánlunk. Miért előnyös: Könnyen tisztítható, meleg, és rugalmas.

rampa-istalloszonyeg.hupont.hu

46. BÚTOR SZERELŐ asztalos GYORS SZERVIZ 06209884170

► Bútorszerelés, bútorjavítás, bútorépítés ! Asztalos karbantartás 0-24 Budapesten. Lapraszerelt bútorok profi összeállítása. Törött ágyak,rekamiék,kanapék javítása. Tolóajtók, fiókok beállítása NON - STOP.

butorszerelosos.hupont.hu

47. Animal vorld

► Szeretni az állatokat

galjudit.hupont.hu

48. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 06/1-227-7168, 06/30-894-4199, 06/1-227-2040

szervizkozpont.hupont.hu

49. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

50. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

51. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

52. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

53. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

54. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

55. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

56. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

57. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

58. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

59. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

60. Macska imádók honlapja

► Ez a honlap azoknak való akik szereteik a macskálat , és nem kínozzák őket .

macskaimadok.hupont.hu

61. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

62. nöi-férfi-gyermek divatáru

► 3400 Mezökövesd,Mártirok út 2.

smaragdok.hupont.hu

63. Égi Vándor

► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

egivandor.hupont.hu

64. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

65. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók

► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.

schwarenberg.hupont.hu

66. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

67. B.♥ V.♥ ƸӁƷ

► ƸӁƷ Csajoknak & Fiúknak ƸӁƷ LOLLiPOP xD hülyülünk & szerkeztünk

bvblabla.hupont.hu

68. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

69. Villanyszerelés a hét minden napján 0-24 óráig mobil: +36/20/519-2843

► Villanyszerelés, riasztószerelés, kaputelefon szerelés, kaputechnika

leszkocsaba.hupont.hu

70. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

71. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

72. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)

► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal

fehervarmadar.hupont.hu

73. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

74. Selena és minden más!:D

► Hírek,tesztek,játékok és sok más!

selenaandminden.hupont.hu

75. Üdvözöllek az oldalomon remélem tetszik majd a Demi rajongóknak!

► A Demi rajongók sok mindent tudnak kedvencükről,én azért leírtam egy oldalra amit tudok Demiről !!!

demi-lovatovivilapja.hupont.hu

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 2
Havi: 7
Össz.: 10 629

Látogatottság növelés
Oldal: PROGRAMOK
EZÜSNYILAK IFJÚSÁGI KULTURÁLIS EGYESÜLET- ERDÉLY - © 2008 - 2024 - ezustnyilak.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »